A legfejlettebb tanulĂłval megyĂĽnk oda Freud. És aki minden bizonnyal felĂĽlmĂşlta Ĺ‘t kommunikáciĂłs kĂ©szsĂ©geiben, amit annyi jĂł könyv bizonyĂt. Ăšgy Ă©rtem persze Erich Fromm. Olyan szerzĹ‘, aki esszĂ©in keresztĂĽl Ă©s mĂ©ly elterjesztĂ©ssel megkönnyĂtette Ă©s ma is megkönnyĂti a lehetĹ‘sĂ©get, hogy közelebb kerĂĽljön ahhoz, ami lĂ©nyegĂ©ben emberi a filozĂłfiában Ă©s a pszicholĂłgiában. Mert minden ebben a duĂłban lakozik.
A pszicholĂłgia az Ă©letfilozĂłfiánkon alapul, többĂ© -kevĂ©sbĂ© a mintákhoz igazĂtva. És tudatunknak ez a közös helye nagyon termĂ©keny tĂ©r az ideolĂłgiák, irányzatok, divatok Ă©s bármilyen más kĂĽlsĹ‘ foglalkozás számára.
Olvasson tehát sokat a Fromm remek munkáiA humanizmus Ă©rvĂ©nyessĂ©ge, amelyet mindenkor kiterjesztettek az elidegenedĂ©s elleni biztosĂtĂ©kkĂ©nt, feltĂ©telezi a valĂłság megismerĂ©sĂ©nek Ă©s a trompe l'oeil, valamint a tudat Ă©s a torzĂtás kĂĽlsĹ‘ zajkĂ©nt valĂł megĂ©rzĂ©sĂ©nek akaratának gyakorlását. A legjobb az egĂ©szben a könyveiben alkalmazott nyelv, tökĂ©letes egyensĂşly a terminolĂłgia Ă©s a jelentĂ©s vagy a mindennapi Ă©letbe valĂł fordĂtás között.
Szilárdan hisz a posztulátumokban Marx mint a társadalomszervezés ideális rendszere a kapitalizmusnak álcázott tekintélyelvűség által keresett meghökkent individualizmussal szemben.
Ezeket a kezdeti szocialista premisszákat összeegyeztethetĹ‘vĂ© tenni (semmi köze az önkĂ©nyuralmi kommunizmushoz) a pszichoanalĂzissel, mint olyan tudományággal, amely kĂ©pes megbirkĂłzni minden társadalom másik alapvetĹ‘ rĂ©szĂ©vel: az egyĂ©nnel, munkájával vĂ©gĂĽl bĹ‘velkedik egy idealizmusban, amelyet sokszor jĂłlelkűnek titulálnak.
De hidegen vĂ©ve az egyetlen olyan kĂ©szlet, amely kĂ©pes kiegyensĂşlyozni egy olyan világot, amely - amint a szerzĹ‘ mindig is rámutatott - nem szűnik meg növekedni az egyensĂşlytalanságban, az igazságtalanságban, a közömbössĂ©gben Ă©s a felfĂşjt ego egyetlen perspektĂvájában az anyagi kĂ©szletezĂ©s fogalmábĂłl.
Így, Frommot ma olvasni annyit jelent, mint ragaszkodni ehhez az ellenáramhoz, a boldogság alapjainak valódi keresésében hogy bár ez puszta diffúz horizont lehet, ennek soha nincs köze az ego anyagi megelégedéséhez, amely fogalmilag üres ideál.
Erich Fromm legjobb 3 ajánlott könyve
A szeretet művészete
A leghumanisztikusabb aspektusában Fromm a szerelem alapjairĂłl szĂłlĂł könyv megĂrásának szentelte magát. Egy ilyen könyv vĂ©gĂ©n nincs más választás, mint megközelĂteni azt a kritikus gondolkodást, amit ma szeretetkĂ©nt Ă©rtĂĽnk.
Ha azok, akik valami másnak nevezik a hagyományos, rendszeres vagy kiterjesztett szerelmet, egyet kell Ă©rteniĂĽk abban, hogy ez a szeretet, amelyet a legintenzĂvebb rajongás megfelelĹ‘jekĂ©nt Ă©rtenek, nem olyan valĂłságos, ha rövid idĹ‘ elteltĂ©vel eltűnik.
Ha a másik emberrel kapcsolatos Ă©rzelmek eltűnnek, olyan, mintha ez a szeretet soha nem is lĂ©tezett volna. És akkor minden rá fordĂtott idĹ‘ elpazarolt idĹ‘ lesz.
Továbbá a szeretet kiterjed a testvériségre, az apaira, az ideológiaira. Az a szerelem, amelyet csak a kontingensnek, az alkalmi, a mulandónak adnak, nem egyezik az élettel az alapvető súlyával ... Nem arról van szó, hogy a szerző el akarja magyarázni, hogy mi a szerelem, vagy mi nem, vagy hogyan kell pontosan szeretni. .
De világos, hogy ami mindennek ellenĂ©re kitart, az a szeretet nagyobb demonstráciĂłja, az Ă©let azon rĂ©szĂ©nek átadása, amely a legönzĹ‘bb szeretetben csak a szenvedĂ©ly rács mögĂ© hamisan kivetĂtett önĂ©lvezet kĂ©rdĂ©se. Sok dolog elolvasása, mĂ©rlegelĂ©se Ă©s Ăşjragondolása, elĹ‘ĂtĂ©letek nĂ©lkĂĽl, hogy egy másik felfogásnak saját okokbĂłl tĂ©vesnek kell lennie.
a félelem a szabadságtól
A legszociolĂłgiaibb könyv, elsĹ‘ nagy gondolatmenete, amikor a szerzĹ‘ már 40 Ă©ves volt. Mert ez egy olyan kor, amely Dante Alighieri megjegyzĂ©sĂ©bĹ‘l Ă©rtelmezhetĹ‘: «Az Ă©let felĂ©nĂ©l, egy sötĂ©t erdĹ‘ben találtam magam, mert az utam elveszett » sokat ad magának, hogy elemezze, mits lejárt feltĂ©telek Ă©s a jövĹ‘, az impulzĂv ifjĂşság intenzĂv terhei Ă©s az öregsĂ©g sĂşlyos adĂłsságai nĂ©lkĂĽl.
A legjobb idĹ‘ a modern társadalom konszolidált elveinek kezelĂ©sĂ©re a huszadik században alakult ki, mĂ©g mindig rejtett konfliktusok közepette, Ă©s azok remĂ©nyei közepette, akik a legjobban tudták eladni a szabadság eszmĂ©jĂ©t. A fatalista Ă©s a mĂłdosĂtás homályos remĂ©nye közötti Ă©rintĂ©ssel a szerzĹ‘ megnyitja elmĂ©nket civilizáciĂłnk mai válsága elĹ‘tt.
Ăšgy tűnik, hogy a kormányokat elĂtĂ©ltĂ©k, hogy olyan sĂşlyos tekintĂ©lyelvűsĂ©gek foglalták el Ĺ‘ket, mint a fasizmus vagy a felháborĂtĂł kapitalizmus, egyikĂĽk vĂ©gsĹ‘ soron veszĂ©lyes, mint a másik.
Mindennek a legrosszabb következmĂ©nye az ember feladása, a sors elfogadása, mint olyan Ăşt, amelyen egyedĂĽl haladhatunk elĹ‘re, miután mindenekelĹ‘tt megbotránkozva szemlĂ©ljĂĽk azok elárulását, akik egyenlĹ‘sĂ©get Ă©s igazságosságot ĂgĂ©rtek, röviden, egy kicsit nincs szabadság, kevĂ©ssĂ© orientált az individualizmusra, amely megsemmisĂti Ă©s elidegenĂti.
A normalitás patológiája
Hányszor támadnak bennünk kétségek a normalitás társadalmi meghatározásával kapcsolatban. Az illeszkedés az emberi lény által egyenként megjelölt globális különbség és a szociológiai, pszichológiai, érzelmi utalások között egyértelműen lehetetlen különböző időpontokban vagy teljes általánosságban.
A küzdelem annak, aminek lennie kell, és ami bennünk van, végül eltéréshez vezet, abban a szilárd meggyőződésben, hogy minden rendben vagyunk, a létünk maximális odaadását igénylő gazdasági rendszer követelményei és tendenciái alapján.
Fromm számára a pszichoanalĂzis gyakorlatábĂłl elemzett eltĂ©rĂ©s vĂ©gĂĽl a normalitás e patolĂłgiáját Ărja le valĂłdi mentális állapotkĂ©nt.
És az igazság az, hogy kiterjedt példái és részletes példái egyértelműen tisztázzák azokat az érzelmi hiányosságokat, amelyeket sok esetben azért kell beilleszteni, mert kötelességük entitásnak és az egész részének lenni, és ennek az igénynek egészen más térre kell mutatnia. .