3 legjobb Elfriede Jelinek könyv

Az irodalmi Nobel-díj időnként több attitűdöt, összefüggést vagy más kifürkészhetetlen indítékot ítél oda, mint szigorúan alkotást. Abban az esetben JelinekA kétségtelenül különböző szempontok által túlterhelt kreativitás, politikai elkötelezettsége és karizmatikus hatóköre tette rá, hogy Nobel-díj jelöltje legyen munkája minősége felett.

Nem kétlem, hogy néha ennek így kell lennie, mert az irodalom sokkal több, mint a fekete -fehér. De nem csak Jelinek esetében mindig jó kritikai látásmódot adni a dologról... A lényeg az, hogy a díjakon és egyebeken túl a regényíró Jelinek azt a személyes energiát is átadja műveinek, amely érzelmileg felvillanyozza a narratívákat. magának az életnek a peremén, ahol a szenvedélyek és a konvenciók a konfliktus megfigyelőiként vívják sajátos harcukat a félelmek és a bűntudat között.

Azt sem lehet mondani, hogy ezekben a történetekben a végső jó diadalmaskodik. És a szerző jól teszi, ha ezt kitölti realizmus néhány képkocka egyértelműen tükrözte a még függőben lévő kiadásokat; olyan feltételekről, amelyek mindannyiunkat rögzítenek; az elidegenítő középszerűség erkölcsi vetületei által elvont létezésekről. De a kérdés az, hogy megpróbáljuk, engedjük magunkat annak, amit a lélek követel tőlünk, és próbáljunk meg a legjobb módon megbirkózni vele...

Elfriede Jelinek 3 legjobb regénye

A zongorista

Néha teljesen véletlenül vagy kifürkészhetetlen sorsszerűen megtörténik, hogy az ész gátja által körülzárt világunkat elárasztja a váratlan szenvedélyek érkezése, amelyek az olvadással együtt rohannak meg tavasszal, amikor egy teljesen biztos szenvedély sem irányítható. bármilyen akarat.

Erika egy csalódott zongoraművész, aki zongoratanárként dolgozik, és mindig is egy birtokló és magával ragadó anya árnyékában élt. Egy olyan kudarcot szenvedett el, amely csak egy nagyobb vereség, egy nemkívánatos tartományból való menekülés átirata, és gátlásai és állandó ébersége hálójába került, Erika megtanult szigorú és szigorú lenni.

Ez a helyzet egészen másképp alakul, amikor találkozik egy diákkal, aki beleszeret. Aztán törékeny pszichológiáján, kacskaringós tapasztalatlanságán keresztül az emberi kapcsolatokban kezdenek utat törni maguknak a bölcsős és kimondatlan fantáziák, amelyekben dominancia és alárendeltség, öröm és szenvedés keveredik.

A kirekesztett

A forgatókönyv változó, de az a képzet, hogy az a fiatal, aki mindig tehetetlen marad, zavarba ejtő, mert mindig megtörténik. Akár Ausztriában a második világháború után, akár bármely más európai országban a XNUMX. században. Ha talán ez a történet még durvább lesz a háború utáni időszak baljós öröksége miatt, ahol még minden megengedettnek tűnik, ahol az erőszak még mindig találkozik az indolenciával, mint általános válasz...

Ez a történet elítéli a háború utáni Ausztria bocsánatkérő életének nehézségeit, és alig várja, hogy figyelmen kívül hagyja a nácizmus bűneit. Három középiskolás diákról és egy ambiciózus munkásosztálybeli fiúról szól, akik megtámadják a járókelőket, hogy kirabolják őket. A társadalom elhatározására, amely elhatározta, hogy elfelejti a múltat, és amelyben a társadalmi diadal lesz a legfőbb érték, a négy serdülő undorral és gyűlölettel válaszol.

Ez egy regény, amelyben Elfriede Jelinek szarkasztikus megjelenése tárul fel. Az írónő a viharos és a távoli stílus között, minden erkölcsi ítélet nélkül ábrázolja az erőszak perverz mindennapjait és a felhasználandó társadalmi értékeket.

A halál és a leányzó

A tiltakozó szellem kötete nőiesen. Jelinek csak a képzeletbeli, közös helyeket, a gyerekkoruk óta beillesztett paradigmákat állítja vissza. Minden kellőképpen fel van boncolva, hogy a legszükségesebb erkölcsi műtétet, a lelkiismeret legpontosabb metszését a szükséges evolúcióval szemben kezelje.

Úgy tűnik, hogy a shakespeare -i királydrámák egyfajta ellenpontot találtak a jelineki hercegnőkben. Noha – ahogy Elfriede Jelinek hangsúlyozza – a nőt nem lehet drámai szubjektumként, azaz klasszikus értelemben vett főszereplőként konstituálni, mégis van Hófehérke, aki a szépség mögött, a hegyeken túl keresi az igazságot. hét törpe, hogy végül egy vadász alakjában találják meg a halált.

Csipkerózsika önmagát keresve csak egy herceget talál, aki attól a pillanattól kezdve istenének és feltámasztójának tekinti magát. Rosamunda átéli a női és egyben gondolkodó, írói lét összeférhetetlenségét. Jackie (Kennedy) túl fogja élni a férfiakat, a hatalmat és magát Marylint (Monroe), de diadala csak látszólagos lesz. Sylvia (Plath) és Inge (Bachmann), a női írás modern ikonjai, kétségbeesik nyílt alkalmatlanságuk miatt.

A Nobel-díjas Elfriede Jelinek hercegnői és prominens hölgyei olyan replikákként jelennek meg előttünk, amelyeket egyetlen herceg sem válthat meg. Ebben az öt drámai darabban a szerző ironikus játékot indít azokkal a képekkel, amelyeket a férfi látásmód a „nő”-ről alkot. És ugyanabban az önironikus impulzusban tárja fel alárendeltségét az általa generált képeknek.