ĂŤrĂłnak Ă©s Ărnek lenni annyit jelent, mint egy transzcendens narratĂva öröksĂ©gĂ©t hordozni, bármilyen műfajban is, amibe vĂ©gĂĽl belevág. De Anne Enright vállalja a kihĂvást annak a termĂ©szetessĂ©gĂ©bĹ‘l, akinek már van szemĂ©lyes poggyásza Ă©s narratĂv motiváciĂłja, hogy beleásson abba a tĂłba, amelybe azĂłta már elmerĂĽlt. James Joyce fel John banville.
Az eredmĂ©ny az, hogy az intenzitás minden jelenetre kivetĂĽl. A sikeres tragikus álszentsĂ©g Ă©s állandĂł Ă©letfontosságĂş dilemma keverĂ©ke a mĂşltjuk által eluralkodott szereplĹ‘k számára. O, en otro caso, asaltados por espĂritus siempre en deuda que flotan por los escenarios donde se mueven los protagonistas, como con sonido de tablones bajo sus pies.
Talán valami ilyen intenzitás akadályozza meg publikáciĂłik rendszeressĂ©gĂ©t. Meg kell gyĹ‘zĹ‘dnĂĽnk arrĂłl, hogy megvan a megfelelĹ‘ törtĂ©nelem, amelyre a durva Ĺ‘szintesĂ©g áradatát, amelyet a bűntudat aromái nehezĂtenek, az emlĂ©kezet parazsára zĂşdĂtsuk tĂĽzes szenvedĂ©lyekre; vagy baljĂłs árnyak, amelyektĹ‘l lehetetlen teljesen megszabadulni...
Anne Enright 3 legjobban ajánlott regénye
A szĂnĂ©sznĹ‘
TĂşlreagálhatjuk, kĂĽlönösen ha hazudunk. A hisztrionika lenne tehát az a vĂ©delem, ami megmaradt számunkra, hogy eltereljĂĽk a figyelmet nyomorĂşságainkrĂłl az Ă©let szĂnpadán. Ilyen hasonlĂłságok tűnnek fel bennĂĽnk, amikor Katherine-t lánya, Norah szemĂ©bĹ‘l szemlĂ©ljĂĽk, aki mindent hajlandĂł elárulni bálványozott Ă©desanyjárĂłl.
Ami a szĂnĂ©szetet illeti, kĂ©tsĂ©gtelenĂĽl egy olyan szĂnĂ©sznĹ‘, mint a nagyszerű Katherine O'Dell, minden körĂĽlmĂ©nyek között elĹ‘re tudja vinni. A valĂłságban a legkifinomultabb interpretáciĂłt tudta vezetni nĂ©hány alkalmas könnycsepp, vagy bármi mással, amihez hozzá kell járulnia kamĂ©leonikus Ă©rtelmezĹ‘i erĂ©nyeivel. De ahogy maga Dorian Gray is jĂłl tudta, a saját portrĂ©ja mindig ott van, Ă©s arra vár, hogy visszatĂ©rjĂĽnk, hogy meglátogassuk a rĂ©gi padláson.
Ebből az alkalomból, ahogy mondom, a lánya az, aki leporolja a portrét, és visszaszerzi azt, amit az anyja látott magáról, amikor a nagy titkokat a halál bűze és nemcsak az ő erkölcsi nyomorúsága halmozta fel, hanem mindenét, amit ő körülveszi.
Az ülés
Az ébrenlét furcsa pillanatának mérhetetlen irodalmi leve van. A kilépők és maradók lehetetlen egyensúlyáról lesz szó, két világ szétválásáról, a könnyek völgyéről, amelyben azok maradnak, akiknek még van szavuk, és ezért az irodalomról, és az égboltról, ahol kevés a mondanivaló. túl az örömön és a dicsőségen...
Azon a kiindulási ponton (szĂłjátĂ©k cĂ©lja) a cselekmĂ©ny Ă–t Ăłra MariĂłval, Ă©s itt is egy általunk nem ismert szĂnĂ©sz távozása a szĂnhelyĂ©rĹ‘l mindent nyomon követ, ami mĂ©gis nyomot hagyott az emberekben, sĹ‘t a tárgyakban is, felejthetetlen emlĂ©kek illatával minden helyen, ahol a megmaradtak számára volt, Ă©s felbecsĂĽlhetetlen azok számára. akik nem.találkoztak az elhunyttal.
Ez a regĂ©ny a Hegarty-klán sötĂ©t törtĂ©netĂ©t mesĂ©li el. Amikor kilenc tagja összegyűlik Dublinban testvĂ©re, Liam nyomán, minden arra utal, hogy nem az ital volt az egyetlen oka a halálának. TörtĂ©nt vele valami gyerekkorában a nagymamája házában, 1968 telĂ©n. Valami, amit a nĹ‘vĂ©re, VerĂłnica mindig is tudott, de eddig nem merte bevallani... RegĂ©ny az emlĂ©kezĂ©srĹ‘l Ă©s a vágyrĂłl, a testĂĽnkre Ărt sorsrĂłl.
A Madigani Ăşt
Toda ramificaciĂłn familiar es un mismo camino. Toda suma de destinos emprendidos desde la voluntad personal de cada cual se acaba diluyendo en una Ăşnica rama que desciende directa desde un punto original que se concita en torno a un recuerdo. El punto de inflexiĂłn donde cada cual marcha a su particular reclamo hace rejuvenecer y recuperar la idea de pertenencia cuando en ocasiones el camino parece perdido o la apuesta vencida.
Nem számĂt, hogy az anyagbĂłl semmi sem keletkezik, vagy a hely nem számĂt kiindulĂłpontnak. Minden egy Ă©rintĂ©s emlĂ©ke, egy közösen látott táj. Semmi sem marad, semmi kĂ©zzelfoghatĂł nem foglalja el azt a pillanatot, ami továbbra is mindent összeköt...
Rosaleen Madigan négy gyermeke régen elhagyta szülővárosát Írország Atlanti-óceán partján, hogy olyan életet keressen, amiről álmában sem mert volna, Dublinban, New Yorkban vagy Segúban. Most, hogy édesanyjuk, egy nehéz és lenyűgöző nő úgy döntött, eladja a családi házat, és felosztja az örökséget, Dan, Constance, Emmet és Hanna visszatér régi otthonukba, hogy ott töltsék utolsó karácsonyukat, azzal az elkerülhetetlen érzéssel, hogy gyermekkoruk és a történelmük végleg eltűnik...
KevĂ©s olyan ĂrĂł van, aki Anne Enrighthoz hasonlĂłan tudja, hogyan ruházza fel a nyelvet akkora feszĂĽltsĂ©ggel Ă©s olyan ragyogással, hogy meg tudja mutatni, hogyan robban ezer darabra, majd olvad vissza tökĂ©letes kristállyá fĹ‘szereplĹ‘inek Ă©lete. Vagy magának a szerzĹ‘nek a szavaival Ă©lve: „Ha az emberekre nĂ©zek, azon tűnĹ‘döm, vajon hazajönnek-e vagy menekĂĽlnek szeretteik elĹ‘l. Nincs más tĂpusĂş utazás. És azt hiszem, mi a menekĂĽltek egy kĂváncsi osztálya vagyunk: a saját vĂ©rĂĽnk elĹ‘l menekĂĽlĂĽnk, vagy arra megyĂĽnk."